Pestisdoktor
A pestisdoktor keze alól indítom a beszédet:
vissza akarok költözni a test óhazájába, lecsiszolni az éleket,
az ujjbegyek dárdahegyét. Kopjon az érdes felhám,
szakadjon a hályog, tisztuljon a korrupt látás.
A doktor gyógyfüvei bódítanak, de így is fel tudom sorolni
gyerekkoromtól kezdve, min sírtam és hol: a döbbenet volt a legtöbb,
amit egy sérülés kiváltott, meredtem a felszakadt bőrre,
mikor odagyűlt az összes fájdalom, mert a seb
felébreszti és magához csalogatja, nem teremti
a test rejtekpontjain, apró göbökben alvó fájdalmat: megrándul bennük
a fészkelődő öntudat, mikor apám az arcomhoz ér.
A doktor fekete kendővel törölgeti apám rózsaszínre
dagadt szemhéját, borogatást rak hevült homlokára.
Ahogy apám szeret, olyan vallásosan és feltétel nélkül, csak
egy túlélő gyereke tud. A doktor kesztyűjén finom por,
cipőtalpán növények vére, és ugyanaz az édeskés szag,
akárhonnan jött. Füsttől patinás ezüstmedált hord nyakában,
ujjain elveszett családi ékszerek zörögnek.
El kell égetni a történeteket, hogy kiterjedhessen a test:
valahányszor nem tudok sírni, csőrébe veszi egy tárgyam.
Nagyanyám szerint a szagok maradnak meg legerősebben.
Megkötnek és a szervekbe költöznek a percek, amiket senkinek, soha.
A félelem testnyílásokon keresztül távozik, helyet enged. A szem
berántja tereit: Mártírok útja, második emeleti garzon,
a marhavagonok szervezetévé zsúfolódott tömeg.
Nem érezni rozmaringot és levendulát, csak a tiszta tűzszagot,
a doktor a fájdalmat vassal kergeti vissza a testbe,
mikor a történetekkel együtt menekülni próbál.
Ha sokáig ébren maradsz, hallani kezded a kopogást.
Ütögeti a lépcsőfokokat, tapogatja a festmények keretét,
megböki az ülőgarnitúrán a halott bőrt.
Vigyázz, felismeri a tettetett alvást. Hunyd le a szemed,
lélegezz mélyen, vezessen álmodhoz a szag.
Meg kell szeretni a pestisdoktort. Hagyni kell, hogy
pálcájával kitapintsa a fészkelődő gócokat, a párhuzamos ideg-
rendszer csomópontjait, ahol magadban hordod
apád vizenyős szemét, nagyanyád kénes hallgatását,
dédszüleid légszomját és halálsikolyait.
gép
zuhog ahonnan nincs most levegő minden mondat zuhogó szürke deszkák porózus ujjpercek a gyertyák kézfejig égnek az ujjak a porban nyelv alá ragad az ujjakra a viasz nyakra viaszos ujj tapad négy égtáj felől kabátok mint fekete télikabátok a föltartott csecsemővirág gyökerei fáznak a villanó bőrfelületek dermedt lárvák az erek lerakódnak a mondatok mint a koleszterin a lepedék a dohánypernye működik a test működik mint a szervezet mint a szervek működnek mint az agyműködés mint az erek a vért a szervekbe és a szervek a vér által mint egy gép mint test működik mint egy szervezet a gép takarásában ketten télikabátban öntik a szövegtestbe a hamut mint fekete hamut az a férfi egyedül vagyis a kettő kabátban vagy a három a sapkában zakóban vagy vasalt ingben tar foltra fésült őszülő hajjal csupasz kézzel vagy kesztyűben áll a szerkezet centrumában a remegő térdű a rongyszorongató a szájharapdáló a máriaszobor-testtartású a márványpofájú a fújtató szerkezet centrumában a sűrűsödő esőben
(Megjelent az Alföld 2023/3-as számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Egyre Márki grafikája alapján készült.)
Hozzászólások